Chen Shi Xinyi Hunyuan Tai Ji Quan

"A gyengédség az erőt nemessé csiszolja..."

Molnár Gábor

(1965- )

Molnár Gábor 20. generációs Chen stílusú Taijiquan mester 1965-ben született Dunaújvárosban. Gyermekkora óta folyamatosan sportol, középiskolás évei alatt ismerkedett meg a küzdősportokkal, elsőként a birkózással, majd a karatéval és kick-box-al. Megragadta a keleti harcművészetek fegyelme, az egymás és a hagyományok iránti tisztelet és alázat. Az edzői vizsgák letétele után folyamatosan oktatott és mellette elkezdett cselgáncsozni.
A kínai harcművészetek közül elsőként a Wing hun több irányzatát is gyakorolta, majd ezt követte a Taijiquan (Yang és Wu stílus). A Chen stílust 1999-ben kezdte tanulni Budapesten, Han Kuiyuan 19. generációs Taijiquan mestertől, aki 1996-ban érkezett Magyarországra. Látva elkötelezettségét és szorgalmát, Han mester felkérte a stílus oktatására, hogy szélesebb körben is megismerhessék az emberek a Taiji művészetét. Így az érdeklődők, a fővároson kívül Pakson, Solton, Kiskőrösön és Kecskeméten is gyakorolhatták a Taiji-t. Rendszeresen részt vett számos sikeres bemutatón és versenyen, hogy még elismertebbé tegye a Taiji-t, és Han mestert. Munkája és szorgalma elismeréséül, 2007-ben Han Kuiyuan mester ünnepélyes keretek között beavatott tanítványává fogadta.

2012-ig folyamatosan versenyzett, országos és nemzetközi versenyeken számos előkelő helyezést ért el, ezzel is öregbítve a stílus és mestere hírnevét. Országos bajnokságokon pusztakezes gyakorlataival 8, fegyveres gyakorlataival, 9 alkalommal nyerte meg kategóriája versenyét. 2005-ben az I. Nemzetközi Chan Wu Bajnokságon pusztakezes formagyakorlat kategóriában első, fegyveres formagyakorlat kategóriában 2. helyen végzett. 2007-ben Perugiában világbajnoki, 2012-ben Párizsban Európa-bajnoki címet szerzett pusztakezes és fegyveres kategóriában. A 2012-ben Pekingben megrendezett Nemzetközi Harmónia Kupán, első helyen végzett pusztakezes és fegyveres kategóriában. Kategóriájának győzteseként részt vehetett a mesterek tornáján, ahol pusztakezes 71-es formagyakorlatával első helyezést ért el.

Oktatóként is folyamatosan képzi magát, rendszeresen szervez szemináriumokat, edzőtáborokat, tart bemutatókat a Taijiquan népszerűsítésére. Jelenleg Solton, Kiskőrösön és Kecskeméten vezet iskolákat, valamint felügyelete és irányítása alatt, legjobb tanulói népszerűsítik a Taijiquan-t Pakson, Pécsen, Kaposváron, Kiskunfélegyházán, Kiskunmajsán és Kiskunhalason. 


Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés 2017.október 20-án munkáságának elismeréseként Bács-Kiskun Megye Sportjáért díjat adományozta.